Bad Radkersburg
Két ország határán
Az eredeti cél az volt - egy későbbi utazás terve miatt - , hogy megéri-e autópályán a Balaton nyugati részéről Szlovénián keresztül menni Ausztriába.
Így Lendvától alsóbbrendű utakon mentünk Murakeresztúr felé a kanyargós szlovén utakon, hogy megnézzük ez mennyire időigényes, míg végül elértünk Ausztriáig.
Itt rögtön meg is álltunk az első határmenti településen, Bad Radkersburgban. Leparkoltuk a kocsit a város központja mellett egy parkolóban, és gyalogosan indultunk tovább.
Bad Radkersburg egy fürdőváros, ahogy a nevéből is kiderül. Sajnos az idő rövidsége miatt nem tudtuk kipróbálni a gyógyfürdőt, pedig nagyon sokan dicsérik.
A feltörő víz 80 fokos, és nagyon gazdag ásványi anyagokban, így az egész testre jótékony hatással van. A medencékben már kellemesebb hőmérsékletű vízben pihenhetünk. Gyerekek számára is tartogatnak élményeket gyerekmedencével és csúszdákkal, így az egész család jól érezheti magát a fürdőben.
Nagyon szép, középkori hangulatú házak között sétáltunk a városka főteréig, ahol arra gondoltunk, hogy eszünk egy bécsi szeletet, ha már itt vagyunk, de csak három kávézót találtunk nyitva.
A település főtere
Mivel éttermet nem találtunk, így elindultunk a Mura felé, mert rendezvény hangját hallottuk. A másik oldalon a szlovén Gornja Radgona városa található. A két város egykor összetartozott, de a saint-germaini békeszerződés megkötése következtében kettéosztották, és Gornja Radgona a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett.
A két várost összekötő hídon gyalogosan is átmehetünk Szlovéniába. A hidat többször felrobbantották így párszor újra kellett építeni.
Országok határán
Megtaláltuk a rendezvényt, ami egy helyi "város nap" lehetett, de szlovén tudás hiányában nem sokat értettünk belőle, így visszasétáltunk a Mura partján Ausztriába.
Az utcákon kevés ember volt, így kellemesen lehetett sétálni és nézelődni.
Ha egyszer erre jártok érdemes egy kicsit elidőzni itt. Ha szeretitek a csendes kisvárosokat, akkor ez biztosan tetszeni fog. Akár egy wellness-szel egybekötött hosszúhétévégére is alkalmas lehet.